IV. Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztivál
Erdély leggyümölcsözőbb fesztiválja
Székelyudvarhely
2012. szeptember 21-23.
Negyedik alkalommal szerveztük meg az Udvarhelyszéki Gyümölcsfesztivált, ahol az udvarhelyszéki közösség újból összegyűlt ünnepelni a szépet, a jót, a tisztát, az értékeset, ünnepeltük a vidéket, hogy mindannyiunknak és gyerekeinknek jövője is legyen.
18 közösség, közel 350 színpadi fellépő a vidékről, tizenezer látogató, több mint 300 lekvárkülönlegesség, családias hangulat, sok szemet és lelket gyönyörködtető program járult hozzá Erdély egyik legtisztább és legszebb fesztiváljának a sikerességéhez.
A négyéves kezdeményezés, a közösségi gazdaságra épített mozgalom egyre szélesedik, egyre növekedik a hit, de nő ugyanakkor a felelősségünk is, mert nagy a tét, hiszen ez a mi székely válaszunk a válságra, a vidék ellehetetlenítésére, a szülőföldön való megmaradás veszélyeztetésére.
A Székelygyümölcs tiszta értékrendet képvisel, mutatja azt az egyetlen járható utunkat, amelyen találkozik a vidék és a város, ahol megfogják egymás kezét és meg is becsülik egymást. Kell éreznünk az egymásrautaltságot, de ezért a kapcsolatainkat is kell építsük.
Úgy érezzük, hogy értékeset és értéket teremtettünk. Sokan lettünk társak a cselekvésben az erkölcsösebb, normálisabb, emberibb és élhetőbb jövőért, amikor is önfenntartóbbak, önellátóbbak és összetartóbbak leszünk.
Büszkék vagyunk erre a fesztiválra is, meg a húszéves nagy Civitas-os munkatársi csapatra, amelynek tagjai a kolozsvári és udvarhelyi irodáinkban tevékenykednek és jövőt is építenek, de arra a helyi összefogásra is, amelynek segítségével a hátterét tudjuk biztosítani ennek a fesztiválnak és a mozgalomnak.
A szervezők nevében,
Orbán Árpád
a Civitas Alapítvány regionális igazgatója
Székelyudvarhely, 2012. szeptember 25.
Díjazottak
FOTÓPÁLYÁZAT
I Díj Komsa Ferenc – Kuk-Kincs
II. Díj Görbe György – Ottfelejtett I.,II.
III. Díj Kozma Erzsébet
Közönségdíj: Tófalvi Zsolt – Érték
„Nevezd be anyut egy üveg lekvárral”
I Díj – Mihály Lóránd
II. Díj – Dobai Csaba
III. Díj – Kettesdi Ida
LEKVÁRFŐZŐ VERSENY
I Díj – Kénos – Természet patikájának értékes gyümölcsei
II. Díj – Oroszhegy – Köcsögös fekete szilvaíz
III. Díj – Firtosváralja – Mézes-kökényes szilvaíz
Különdíj – Székelypálfalva – Feketeerdő lekvár
Erdélyi Konyha különdíja – Csekefalva –Homoktövises almalekvár