közreműködnek:

a Szászcsávási Zenekar (Küküllő-mente), a Baciui-i Fúvósók (Moldva), Zerkula János (Gyimes), Berecz András, Juhász Zoltán, Válaszút Táncegyüttes, Ordasok és sokan mások

koreográfus:

Sára Ferenc

zenei vezető:

Szántó Zoltán

koreográfus-rendező:

Diószegi László

A brassói pályaudvar - mint a pályaudvarok általában - monumentális kohóként működött. Gyűjtőhelye volt a nagyvárosi szemétnek, a lerobbant szocialista kultúrának, illetve kulturálatlanságnak, ugyanakkor a csillogó erdélyi sokszínűségnek, a közép-európai népművészetnek is. Egyszerre, egymás mellett és egymást kiegészítve láthattuk a soknemzetiségű Erdély csodálatos emlékeit; a magyarokat, románokat, a Segesvárra tartó szászokat, a hetyke szalmakalapos avasiakat, a Bukovinába utazó zsidókat és huculokat. De ott várták csatlakozásukat a gyergyószentmiklósi örmények, egy padon ülve a Csíksomlyóra igyekvő moldvai csángókkal. A bukaresti gyorsra vártak a gagauzok (törökök), akik a fővárosból még egy álló napot utaztak Tulcea környéki falvaikba. Ott voltak a Temes megyei sváb asszonyok is, akiket jellegzetes főkötőjük árult el. És persze ott voltak az állandóan úton lévő cigányok, akik mintha a pályaudvarokon élték volna vidám, szertelen életüket. Az előadás nem hagyományos színház, hanem happening. Az egyszeri és megismételhetetlen előadás célja: felmutatni az emberiség kulturális örökségét jelentő, az utóbbi években rohamosan pusztuló multikulturális csodát, Erdélyt.