8. (évadzáró) beszélgetés:
Vendég:
Tolnai Ottó költő, író
Időpont:
2013. máricus 1. péntek 18:00
Helyszín:
ELTE Egyetemi Könyvtár Nagyolvasó (korábban Díszterem)
1053 Budapest, Ferenciek tere 6.
Tavaly októbertől idén márciusig tart az Egyetemi Könyvtárban 2011 tavaszán megkezdett „Varázslók pálcája” beszélgetéssorozat második része, melyet Lábass Endre, az Egyetemi Könyvtárral évtizedek óta szoros kapcsolatban álló festőművész-író folytat művész és tudós barátaival.
A beszélgetéssorozat nem a hagyományosan megszokott író-olvasó találkozók forgatókönyve szerint zajlik, egyediségét a kérdező és vendégei közötti bensőséges kapcsolat adja, elmosva a „kérdező-kérdezett” viszony szokásos határait. Az így megszülető beszélgetések nem csupán megismertetnek az adott vendég munkásságával, művészi vagy tudományos hitvallásával, hanem önmagukban is egyfajta kulturális, művészeti élménnyel ajándékozzák meg a hallgatóságot.
Tolnai Ottó, a Kossuth-díjas vajdasági költő, író, műkritikus és műfordító jelenleg Palicson él. Több folyóirat szerkesztője is volt - többek között a legendás Új Symposion főszerkesztője -, az Újvidéki Rádió magyar adásának szerkesztőjeként pedig évtizedeken át képzőművészettel foglalkozott.
"Valamikor a kilencvenes években párszor elvittem Tolnai Ottót csavarogni a pesti háztetőkön. Az egyik ilyen alkalommal az Astoriával szemközti kerek tetőteraszra is felmásztunk, aztán onnan tovább vaslépcsőkön, létrákon, át a tetők során, fel, egyenest a sarokház legmagasabb pontjára, a hatalmas óra bádoggal borított tetejére. Ottó megállt a magasban, elmosolyodott, a szél szétfújta szőke haját - én kicsit fáztam -, szép lassan körülnézett a ködös-párás, elmosódott tájon, majd rám nézett és lefelé mutatott, a lábunk alá: - Tudod, hogy Határ Győző éppen itt, az óra alatt lakott? " (Lábass Endre)
Kategória: Győri és regionális filmek / HARTYÁNDI Jenő / MEDIAWAVE ALAPÍTVÁNY / Duna Műhely - Képárnyék Bt. / DURST György / Dokumentációk / Irodalmi dokumentáció
Műfaj: dokumentumfilm
Nemzetiség: Magyarország / Szerbia
Év: 2013
Korosztály: Felnőtt
Rendező: Hartyándi Jenő
120 min. 2013, színes, szöveges, magyar nyelv
Operatőr: Hartyándi Jenő
Vágó: Hartyándi Jenő