MW’2004 - Művészetek Szentélye (volt zsinagóga), Győr, 2004. április 24.
A trombitás Arve Henriksen zenéje ritka és izgalmas szépséggel bír. Ahogy egyedül játszik trombitán, harmóniumon és dobokon (gyakran egyszerre) ugyanolyan gazdag és intenzív kifejező erővel bír zenéje, mint ami sajátja több japán műfajnak is, mint a haiku, a kalligráfia, és a zen kertészet, melyekben azoknak a dolgoknak, melyeket nem mondanak ki legalább olyan súlyuk van, mint amit kimondanak. Henriksen lágy és kifinomult hangeffektusai hihetetlenül visszatükrözik a hagyományos japán zene finom melankóliáját anélkül, hogy utánzás érzetét keltené bennünk. Trombitájából gyakran teljesen felismerhetetlen eredetű hangokat csal ki melyek gazdag és sokrétű tárháza jóval túlmutat azon, amire elektronikus segédeszközök képesek lennének. Zenéjét hallgatva úgy érezzük minden darab bensőségesen kötődik zenei és emberi gyökereihez. Nem gondos alapossággal eljátszott zenének, hanem olyan természetes és lényegi tevékenységnek érezzük, mint ha csak vennénk egy mély lélegzetet.